Externáliák, internáliák avagy a zöldfelületek és az anyagi haszon

Az zöldfelületek gazdasági funkciónak említése első olvasatra talán meghökkentően hat, de mégis több közgazdász, tájépítész, urbanista szakember, döntéshozó és befektető határozott meggyőződése, hogy pusztán érzelmi, örökségvédelmi, tájvédelmi, városökológiai indíttatásból nem maradhatnának fenn a városban zöldfelületek, ezért a mai kor nyelvezetére – a pénz nyelvére – szükséges lefordítanunk a zöldfelület iránti kereslet magyarázatát.

A zöldfelületek fenntartására, fennmaradására, fejlődésére a magyarázatot a közgazdasági externáliák adják, amelyek a mai közgazdaságtan egyik legkutatottabb határterületeit jelentik. Tényként fogjuk fel például azt a körülményt, hogy egy ingatlan a „zöldebb” kertvárosban, vagy a „városiasabb” centrumban található, azonos felszereltség, komfortfokozat, elérhetőség mellett is elérheti a több mint másfélszeres ingatlanérték különbözetet a kertvárosi ingatlan javára. A „zöldövezeti” jelző olyan varázsszó, amelynek kőkemény gazdasági, ingatlanpiaci megtérülése van – és ez az állam számára az illetékek, adók formájában nagyon is lemérhető. Nem véletlen, hogy az ingatlanfejlesztői szóhasználat a „lakótelep” jelzőről piaci viszonyok között átváltott a sokat sejtető „lakópark” jelzőre, holott nagyon sokszor csak egy későbbi kor lakótelepi sémára elkészülő ingatlan-beruházásáról van szó. (Jómagam egyáltalán nem tartanám eretnek gondolatnak a „Lakópark”, „Lakókert”, „Udvar” és „Lakótelep” szavak védjeggyé alakítását, használatának szabályozását az ingatlanpiacon, azt beépítési százalékhoz, zöldfelületi arányszámhoz kötve.)

A városi zöldfelületi rendszer fejlesztésével bizonyos egészségügyi és fizikai károk jelentős mértékben mérsékelhetőek.[1] A légúti megbetegedések okai között említett városi levegő javításában például a város zöldfelületi rendszerének kiemelt szerep juthat. Ha mindezekhez hozzárakjuk a kondícionáló, rezgéscsillapító, talajjavító, és pszichés (nyugtató) hatást, akkor már látszik: a zöldfelületnek nem csak eszmei, hanem közgazdasági értelemben számolható, megfogható értéke van.

Természetesen a zöldfelületek gazdasági fenntartását az externáliákon kívül internáliák is segítik, vagyis magán a zöldfelületen is képződik ott megtermelt gazdasági haszon. Ezek főként a közhasználatú zöldfelületek esetében érzékelhetők. Például a városi szabad tereken meggyökeresedő területhasználatok (reklámozás, rendezvényhelyszín foglalás, vendéglátóipari közterületfoglalás, parkolás, kiállítás, piaci helybiztosítás, sportesemények, forgatási helyszínek bérlése, építkezések közterületfoglalási biztosítása, a fejlesztések utáni helyreállítási kötelezettségek, közmű szolgalmi jogok, zöldövezeti ingatlan eladásból származó illetékek egy bizonyos százaléka) mind-mind bevételtermelő gazdasági funkciók. A jelenkori probléma csak abban van, hogy a keletkező bevételek milyen mértékben kerülnek visszaforgatásra a helyszín (jelen esetben a városi zöldfelület) esetében, azaz történik-e a használthoz mért megújítás, fejlesztés, valamint fenntartás?

[1] A Napi Világgazdaság c. újság egyik tanulmánya szerint Magyarország egészségügyi és környezetvédelmi kárainak éves mértéke mai szinten 1713 Mrd forintra becsülhetők. Igen jelentékeny részét eme károknak – jól tudjuk - a nagyvárosi ártalmak jelentik.