szerda, december 12, 2007

Megacity vs. Meganyomor

Vélemények: 
Mivé válnak városaink következő évszázadban? Folytatódik az az iszonyatos koncentrálódás, ami a Föld népeinek immár több mint a felét a városok világába hajtja? Vagy az információs társadalom és a decentralizálható alternatív energianyerés zárójelbe teszi a fizikai teret? Két nagy elmélet küzd a maga igazáért, nemcsak urbanista agytrösztök között, de a neves urbanisták időről időre revideált önvízióiban is. Saskia Sassen vagy Peter Hall tanulmányaikban hol a fizikai tér és a koncentráció erősödő szerepe mellett teszik le a garast, hol pedig a dekoncentrációs trendekre figyelmeztetnek. Mindenesetre a városok tovább dagadnak, mágnesként vonzzák a vidéket jobb boldogulás ígérve. Valódi ez az ígéret, vagy sem?

Egy új, nagyon gyakorlatias tudományág bukkant elő a semmiből: a hálózatkutatás. Eredményei arról tanúskodnak, hogy a térnek valóban vannak sűrűbb pontjai minden természetes folyamatban (legyen az élő szervezet, populáció, tömegkommunikáció, település, logisztika, vagy bármi más) ahol koncentrálódnak a dolgok, de ezek egymásnak (legalábbis kezdetben) mellérendeltek, és ha egy sűrűsödés eléri a terhelhetőségének határait (alá- és fölérendeltségi viszonyra tör), akkor szét kell esnie kisebb, emészthetőbb darabokra. Az agyi ideghálózatunk, a telepes növények, az univerzum mind-mind így működnek.

Vegyünk példának egy államapparátust egy fizikai térben üzemeltető központot, vagyis egy Kormányzati Negyedet. Életszagú a dolog, a honi politika éppen most ügyködik egy ilyen centrum létrehozásán. Ha a jól működő hálózatok ismérveiből indulunk ki, akkor ez a centrum negligál minden hálózatviselkedési tapasztalatot, a felvilágosult abszolútizmus korában még elfogadott, de ma már túlságos életgátló attitűdöt konzerválva. A centralizáló autokrácia ma nem látja be, hogy igazából nem egy államhatalmat demonstráló bazinagy elefántcsonttorony kéne a város közepébe, hanem mondjuk több kisebb (ám például a világháló-szinopszisok által információsan szorosan összekötött) regionális kormányzati központ hálózat. (Miközben persze egyfajta sűrűsödést jelenthetne az, hogy a megyerendszert végre történelemmé tesszük a valóságban is, ha már funkcionálisan halottá vált). E hálózat közelebb a választóihoz hatékonyabban ellátná egy-egy régió képviseleti demokráciáját, semmit ebben a struktúrában egy végletekig vízfejű ország valóságtól elrugaszkodó képviseletét.

Figyeljük meg, hogy a tömegkommunikáció terén hogyan zajlik le napjainkban ez a dekoncentráció. Már csak pár lépés a digitális televíziózás, ami még a mostani kereskedelmi tévéket is leküldi majd kutyába. (Előszelét a folyamatnak már most lehet érezni a videomegosztó portálokon, vagy azon, hogy a legtöbb tévé műsorát a netről is le lehet tölteni, tehát a műsor megnézése már nincs időhöz kötve, később szolgáltatóhoz se nagyon lesz.) Az MTV székházváltás példáján már a mai nap látható, hogy a fizikai tér és a koncentráció szerepe egyre kevésbé fontos. A koncentrált állami tévé korábban már darabjaira hullott, az épület fele tök üres. A kohéziós erő kis kereskedelmi tévébirodalmakra hullott szét. Az új székház nem a városcentrumba kerül, nincs is erre szükség, talán még hatékonyabb is lesz egy kevésbé terhelt, új helyen.

Ugyanakkor, ha jobban megnézzük azért tényleg zajlik egyfajta koncentráció a világ népességében, de ha még jobban megnézzük, akkor már feszül a húr a dekoncentráció igénye felé. Jakartáról, az indonéz megavárosról és nyomornegyedeiről jómagamnak is vannak személyes élményeim. Amit ott tapasztaltam egészségügyi viszonyok terén, ahhoz képest valójában túldimenzionált a pár tucat H5N1 áldozat.

Sassen egyik tanulmányában elismeri, hogy a széttagolódás és a globalizáció, a háttéripar szuburbiákba való kimenekülése a városi gazdaság jelentőségét zárójelbe tette. Ugyanakkor rávilágít, hogy a vezető városokban mégis koncentrálódás zajlik. Nekem van erre egy elméletem, ami a rendszer-tehetetlenséggel függ össze. Az ún. vezető nagyvárosok azért híznak megacity-vé, mert jórészt az őket kívülről szemlélő népesség még mindig úgy tekint rájuk, mint a gazdag szomszédra, a tuttira, amibe nem benne lenni egyenlő a kirekesztettség érzésével. Ezek a városok szívják magukba a létminimum alatt élőket a könnyebb boldogulás reményében. A meganyomor azonban kézzelfogható: az a tömeg, amely a koncentrálódást idézi elő, tulajdonképpen sokkal rosszabb körülményekkel (környezeti, életviteli, egészségügyi, megélhetési) találja magát szemben a nagyvárosban, semmint prekoncepciójában feltételezte. Azonban számára már nincs visszaút, ezért ott ragad a kampungban. A city gazdagjai pedig például Jakarta 18 millió ember által teleszart sötétbarna tengerpartjáról elmenekülnek a korallzátonyos ezerszigetre, az azúri kékség felé.

A tehetetlenségi tényező másik oldaláról pedig a várost vezető high society-vel találjuk magunkat szemben, akiknek jelentős része még az információs társadalom előtti hívő technokrata világban szocializálódott, amikor a koncentráció, a tröszt, a kartell, a konzorcium a világ legtermészetesebb dolgának számított. Bár ma már a leányvállalat és a ’frencsájz’ a szisztéma csúcsa, a hatalmi reprezentáció zsigeri (és irracionális) igénye több felhőkarcolót emel, mint valaha. Ezek a magasházak nem rentábilisak, de nem is ezért húzzák fel őket. Szimbólumként, márkanévként, költséges passzióként működnek. A stratégiai döntések viszont ma nem ezekben a konglomerátumokban születnek. Vacsorasztalnál, farmon, golfpályán, jachton, videokonferencián. Az infokomunikációs forradalom okán a hatalom többé nem igényli a teret döntéshozatalához, zárójelbe kerültek a tőzsdepaloták, a kormányzati negyedek, a bankszékházak mint fontos helyek, helyettük a háttériroda és az információbiztonság került előtérbe. Tehát nagyon jó kérdés, hogy az a néhány kiemelt megapolisz tényleg a globalizáció nyertese lesz-e, vagy tényleg igaz-e, hogy a koncentrációban lemaradó városok tényleg a múltba (gazdasági csőd) és nem a jövőbe (élhetőbb környezet) mennek-e? Nagyjából ugyanaz a kérdés, mint a történelemben állandóan, hogy a civilizációfejlődés vajon lineáris, vagy ciklikus-e. Én hiszek a madáchi teóriában, miszerint ciklikus. Az USA számomra ugyanazt az ívet járja be, mint a Római Birodalom. Ha megnézzük a városai szervezettségét, a logisztikai filozófiát, a hipermarketláncon belül tapasztalható elrendezést, miszerint bármelyik állam bármely városában belépünk egy K-Martba, ugyanúgy a harmadik sor negyedik rekeszében találjuk a pepperoni kolbászt. Az az érzésünk támadhat, mint egy centuriónak egy római provincia bármely városában támadt volna, aki ugyanott találta a fürdőt, a bordélyt és a fórumot, mint egy másikban. Ez a tündöklés korszaka. Ugyanakkor, ha megnézzük a bukás kezdetét, amikor a jólétben, az ólomkupából iddogáló arisztokrácia félig elhülyülve totál természetesnek vette dinasztiákat aláásó intrikát, vagy azt, hogy egyik zsarnok jön a másik után (természetesen a demokrácia őreként), amikor a "terrorveszélyre" hivatkozva kezdenek tömeggyilkolni ideológiailag máshogyan gondolkodó népcsoportokat (ld. zsidók vagy kora keresztények, mint a birodalom terroristái) akkori „energia”, azaz a művelt földterület birtoklásáért, lehetetlen nem párhuzamot vonni a mai washingtoni politikával. Az akkori megapolisz Róma, most hol van a globalizációs versenyben? De hol van Babilon, hol van Memphisz, hol van Athén?

2 megjegyzés:

mjl írta...

Hogyan akarsz Sándor e-kormányzatot meg decentralizált hivatalrendszert kiépíteni ott, ahol lassacskán 3 millió ember nyomorog és egyre többen az áramszámlát se tudják befizetni, nem hogy e-ügyintézzenek (internetdíj!) vagy ide-oda furikázzanak a városban (benzin, bérlet!), netán a városok közt? A vonatközlekedés atomizálva, a volánt hamarosan privatizálják, tehát még az se marad, ami eddig volt, a BKV züllesztése beérett fázisban van (rendszeresen gyalog megyek be, noha van éves bérletem). A benzinárak az egekben, a járműüzemeltetés lassan csak a céges autóknál tartható. Magánember ... A mobilitáshoz eszköz is kell ...

S hogy akarsz e-ügyintézét ott, ahol MÉG az egyetemi hallgatók (az a generáció, amely állítólag már szinte együtt nőtt fel a nettel) legalább 30%-a is 100%-os informatikai analfabéta, további ~40% is súlyos korlátokkal küzd s a maradék legfeljebb fele-harmada képes az elvárt szinten boldogulni? Mit akarsz akkor a kevésbé tanult, képzett rétegeknél? A Doom-ot lehet hogy tudja nyomni, de egy adóbevallásig el se jut már.

Szép, de túlságosan idealisztikus elképzelés, amit írsz. Ez itt a leszkadás országában nem működik. (Persze Gyurcsányvárosból ettől függetlenül szerencsére nem lesz semmi, hál a jó istennek. Legfeljebb ha mégis, akkor ebből lesz a Kormányzati Gödör. :)) )

Mindig megfeledkezel arról, hogy ez itt Abszurdisztán.
(Technikai kérdés: a kapcsával nem tudsz valamit tenni? Igen gyatrán működik.)

Sanya írta...

Kedves mjl,

Azt hiszem itt alapvetően félreértetted a bejegyzést. Mikor azt írom, hogy "több kisebb (ám például a világháló-szinopszisok által információsan szorosan összekötött) regionális kormányzati központ hálózat", akkor nem arra gondolok elsősorban, hogy állampolgár - kormányzat közötti e-ügyintézés, hanem arra, hogy kormányzati tényező - kormányzati tényező közti e-ügyintézés. Ami létezik, mert ma is iktatott mailben érintkezik két egyébként szobaszomszéd kormányzati tisztviselő.

Hogy a 15 éves word wide web idehaza még csak 30%-nyi felhasználóban gyökerezett meg, az lehet szomorú tény, de lehet elfogadható eredmény is. Az infosztráda még igen fiatal, még igencsak lehetőségei elején jár, és hogy nincs mindenkinek autója és jogsija hozzá, az pusztán idő kérdése. Ma már a funkcionális analfabetizmus körébe tartozik az internet nem ismerete, 1992-ben pedig még csak CERN kutatási projekt volt szuperagyak részére...

Rendszeres olvasók