kedd, november 27, 2007

Városképromboló (ámok)futás

Horváth Gyula alelnök indítványára a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága egyetlen jövő évi utcai futóverseny közterület-használati kérelméhez sem járult hozzá. Az alelnök és Ughy Attila bizottsági elnök is úgy vélte, hogy ezek az utcai rendezvények aránytalanul zavarják a fővárosiak közlekedését. Példaértékű ez az egyetértés, amely oly távol álló pártokat hoz egy fedél alá, hogy a közjó győzedelmeskedjen.

Ugyanezen bizottság természetesen nem sietett aláhúzni, hogy a fővárosiak közlekedését az átgondolatlan ütemezésű útfelújítások, az agglomerációs ingázás, a tömegközlekedésben történt rossz döntéssorozatok és a túlzott személygépjármű használat is aránytalanul zavarja. Első reakcióm az volt erre a képtelenségre, hogy miért nem látja senki: itt hatáskör túllépés történt. Hogyan mondhat ki ekkora blődlit egy városképvédelemmel foglalkozó bizottság, amikor a városképet különben oly nagyon nem látjuk óvni az állami, önkormányzati és magánerős ingatlan beruházások kapcsán sem? A futóversenyeknek a városképhez ugyan nem sok közük van, de majdnem akkora volumenű idegenforgalmi bevételt jelentenek, mint a Forma-1 a Hungaroringen. A városi imázs részei.

Európában mindenütt felfutóban van a turizmus azon ága, amikor családok, baráti társaságok egy-egy futóverseny ürügyén látogatnak el adott városokba, és e futóverseny ürügyén látogatják meg a város nevezetességeit. Éppen ezért nem célszerű e nemzetközi jelentőségű sportrendezvényeket olyan helyen megrendezni, "ahol nem okoznak ennyi galibát". Ha tetszik, e futóversenyeknek ugyanis ilyen áttételeken keresztül mégiscsak sok közük van a városképhez, csakhogy éppen valamiféle pozitív értelemben, és nem oly földhözragadt ostobaságok mentén, mint a Főváros Közgyűlésének illeték(telen) bizottsága képzeli. Ahogyan az ezek szerint védendő városképvédelmi értéknek tekintett fővárosi közlekedésnek is köze van hozzá: az utcákon parkoló autók és a zsúfolt dugók miatt vagyunk képtelenek élvezni az utcaképet, a szmog miatt nem látjuk derült időben sem a Gellért-hegyről Észak-Pestet, s e védendő forgalom miatt terebélyesednek a közlekedési területek a zöldfelületek rovására.

Legutóbb magam is beleszaladtam egy vasárnapi marathoni futásba, mikor kis családommal azt terveztem, hogy a szép napot kirándulással töltjük el, és elmenekülünk e forgalmas városból, amelynek városképét annyira agyonnyomja a közlekedés, hogy érzete ott lebeg a tudatalattinkban. Rossz volt az időpontválasztás: szép hegyi utak helyett körúti dugót kaptunk, és három teljes órán át szívtuk a fogunkat a benzingőzben. Vertem a fejem a volánba, de nem a futókat szidtam, hanem magamat: hogy lehettem ennyire balfácán, hogy a hírek ellenére autóba ültem. Én azt a következtetés vontam, le hogy címeres ökör vagyok, mert nem hallgattam hírekre. A Városképvédelmi Bizottság tagjai azt a következtetést vonták le, hogy a futóverseny városkép ellenes. Ki-ki döntse el maga, melyikünknek hibádzik inkább a logikája…

17 megjegyzés:

Koós Miklós írta...

2000-ben jártunk Párizsban és pechemre pont aznap volt a Tour de France befutója (amikor el akartunk menni a Louvre-ba), ami az jelentette, hogy az úttesten élő embert nem engedtek át. emiatt a fél várost meg kellett kerülni hogy be tudjunk menni a múzeumba, pedig ott voltunk vele szemben 200 m-re, de nem engedtek át.
Nekem is meg kellett volna néznem a párizsi műsornaptárat.....

nemrégen egy műsorban hallottam arról, hogy pár éve a hét egy bizonyos pontján este-éjszaka Párizs utcáit ellepték a sorgörisek és bringások és akkor illegálisnak tartott "ámokfutást" rendeztek az egész belvároson át, mondván ilyenkor ugysincs nagyon közlekedés. A rendezvény, talán pont az illegális volta miatt egyre népszerűbb lett, ma ott tart a dolog, hogy a város is tudomásul vette, mi több már rendőri felvezetéssel veszik birtokba a főutakat és sörgöriznek végig a városon (talán péntekenként?).

ezt nyilván meg is szokták azok, akik (péntek?)éjjelente szeretnének autózni bizonyos útvonalon. Mindenki jól járt, szervezett lett a korábbi ámokfutás és azért megmaradt a szabad feelingje is és nem kell acsarkodó taxisokkal és autósokkal viaskodniuk.

Bardóczi Sándor írta...

Párizs kapcsán én azt az információt olvastam korábban, hogy a Szajna partokat minden vasárnap lezárják a "Párizs tiszta levegőt szippant" projekt keretén belül. A szlogen szerint egyetlen négykerekű járművet tűrnek meg ekkor a rakpartokon, ez pedig a gördeszka. Hát Párizs a szabad szellem városa...nagyon szeretem.

Amit a rendszerességről és a péntek éjszakáról írsz, arról mégvalami eszembe jut, éspedig futással kapcsolatos dolog. Közel egy éve létezik itt, Budapesten az ún. 6É futás, amely az utolsó 6-os villamos körtéri beérkezése után idndul minden hónap második péntekén. Az októberin és ott voltam. Voltunk kb 50-en, láthatósági mellényben a sínekeken, minden állomás nevét bekiabálva. A táv 8 km, de laza futás és hatalmas buli. A mit csináltok, hova mentek kérdésekre az egység csatakiálltás: "tisztítjuk a levegőt!". Mindenkinek melegen ajánlom. A következő járat indulása: dec 14. Egy KOBOLD nevű figura az értelmi szerző, aki a Critical Mass szubkultúrában sen ismeretlen arc. Szóval jó látni Pesten is ilyen agymenéseket...

Koós Miklós írta...

lehet, hogy ugyanarról beszélünk, csak én rosszul emlékszem a részletekre...

WérGidA írta...

Szia Sanyám! Épp a napokban gondoltam rád, hogy mi van, úgy eltűntél... Minden okés?

Névtelen írta...

"A Városképvédelmi Bizottság tagjai azt a következtetést vonták le, hogy a futóverseny városkép ellenes. Ki-ki döntse el maga, melyikünknek hibádzik inkább a logikája…" (írja B.S.)

Neked.
Szerintem hibás, teljességgel megerőszakolt az okfejtésed és a következtetésed (már-már a kálmánlászlói logika jegyében született). A város életének zavarásának tekintett futóverseny tiltásából még nem következik az, hogy a bizottság számára a városkép védendő célpontja lenne az autósforgalom ...


[Egyébként te vagy teljességgel hibás az ácsingózásért: miért mentél autóval kirándulni? Van Volán, Bkv, MÁV stb., mind tömegközlekedés. Továbbá mennyire hiteles az autós dugókat szidni, mikor adandó alkalommal te magad is autóval akartál közlekedni ...]

Bardóczi Sándor írta...

No most akkor stopika egy kicsit. Időzzünk el Anonymus kománk bejegyzésénél.

"A város életének zavarásának tekintett futóverseny" - írod, és nálam ez csapta ki a biztosítékot annyira, hogy ezt a furcsa sztorit megénekeljem. Számomra egy hétvégi futóverseny nem a város életének zavarása, hanem maga a városélet. Az hogy létezik más kohéziós erő a városon belül a gépjármű közlekedésnél. Mert sajnos nekem úgy tűnik, hogy gépé-gépé-gépkoccsi über alles. Hogyan lehet egy olyan futóversennyel megzavarni a városéletet, amely turizmust indukál, ami nem kevés bevételt hoz, ami színt visz a szürke hétköznapokba, ami tömegeket mozgat meg? Hmmm?

Saját sztorimat pedig azért szőttem ide, hogy megírjam: nem vagyok külömb, de talán mégsem annyira vagyok rövidlátó, mint egyes bizottságok :)

Névtelen írta...

A számodra kényes, kritikus részre nem válaszoltál, elegánsan átléptél felette. Vagy fel sem fogtad, mi tettél.

Azt kérdezted ugyanis, kinek hiányzik a logikája: "A Városképvédelmi Bizottság tagjai azt a következtetést vonták le, hogy a futóverseny városkép ellenes. Ki-ki döntse el maga, melyikünknek hibádzik inkább a logikája…"

1. Nos, nem a városképi hatások miatt utasították el a futóversenyeket. Tudni kéne olvasni, olvasni s megint csak olvasni. Értem én: a blogger write only üzemmódban üzemel, egy ilyen "állatfajta", de aztán ez az eredménye ...
2. Abból, hogy a város indokolatlanul nagy zavarása miatt (bizony emiatt, tessék alaposan elolvasni a cikkeket a neten és nem csak úgy beleháborogni a világba!) elutasították ezen versenyek rendezését, még nem következik OK-OKOZATI alapon (meg semmiféle más alapon se!), hogy igaz lenne az, hogy városképvédelmileg a bizottság szereti az autósforgalmat, a dugót stb. Márpedig te hibás értelmezésedből (netán prekonceptív mondanivalódból) kiindulva épp azt fejtegeted igen hosszassan, megpróbálván olyasmit belemagyarázni a futóversenyek elutasításába, amivel nem is foglalkozott a bizottság.

Nem illik a másiknak a döntésébe olyasmit belemagyarázni, ami nincs ott (csak a te fejedben), nem illik, nem etikus más szájába olyan szavakat és/vagy tartalmat adni, amit az nem írt le, nem mondott, nem gondolt.

Bardóczi Sándor írta...

Kedves Névtelen barátom! Nem állt szándékomban átlépni, átsiklani semmin, de úgy gondoltam, hogy sorok között olvas, aki olvas.

Írod: "nem a városképi hatások miatt utasították el a futóversenyeket" Mondom: ez a történetben a groteszk. Erre írtam a felütésben, hogy ha ez így van, akkor itt hatáskör túllépés történt. Ha a város üzemelését féltik, akkor itt nem a "városképvédelmi" bizottságnak lehet döntenivalója, hanem a "városüzemeltetés"-inek. A városképvédelminek marad(na) elég feladat. Ebből csináltam én viccet, aki érti az érti, aki nem, annak meg minek magyarázzam...

Egyszó mint száz, nem belemagyarázni akartam mások döntésébe olyat ami nincsen ott, hanem belekritizálni szerettem volna egy ostobaságba, amely se így, se úgy nem állja meg a helyét, rendkívül provinciális, borzasztóan nem európai, és rettentően nevetséges. Elvégre a kritikusnak ez lenne a feladata. Sajnálom, hogy szövegmagyarázatra kényszerülök, sokadszor bizonyosodik be, hogy a glosszát nem érti, aki nem akarja

Koós Miklós írta...

dolog megoldódott:
"Az egy héttel korábbi álláspontján módosítva, közterület-használati engedélyt adott szerdán a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága a jövő évi kiemelt budapesti utcai futóversenyek lebonyolítására. Horváth Gyula, a városképvédelmi bizottság a futóversenyek betiltását szorgalmazó alelnöke megadja magát."
irja a FigyelőNet.
http://www.fn.hu/belfold/0711/jovore_is_lehet_futni_budapesten_177196.php

Bardóczi Sándor írta...

legalábbis részben (és azt tényleg jó látni, hogy a hülyeséget néha gyomlálják). Továbbra is kérdés azonban: a városképvédelmi bizottság hivatott-e arra, hogy futóversenyek közterületfogalása felett diszponáljon? A cikket nagyon kösz, ám a benne foglalt városházi ötletrohamot és frázisokat olvasva néhol sírni támadt kedvem avagy kacagni.

Névtelen írta...

Tisztelt bardóczisándor, ismételten mellébeszéltél (write only üzemmód, mondom én). Legalább képes lennél szembenézni önmagaddal s beismerni, hogy alaptalanul vádoltad meg a bizottságot olyasfélével, amit az nem követett el, amit az nem mondott.

Bardóczi Sándor írta...

kedves névtelen kartárs,

az a gáz, hogy amit viszont mondott, azt (illetéktelensége okán) egy szebb világban nem mondhatta volna. Capisco? Asszem a write only üzemmód, amivel vádolsz, kicsikét rólad szól. Hogyan magyarázzam el neked a fentieknél szájba rágósabban, hogy miről is szól az, amit írtam? (Ha elmagyarázom, akkor meg mellébeszélek?) Egyáltalán akarod megérteni? Nem vagyok benne biztos...

Névtelen írta...

Mi az, hogy egy "szebb világban"?
Talán Magyarország nem liberális demokrácia és jogállam, netán Budapest nem szabad világváros???

Mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.

Bardóczi Sándor írta...

Utsó mondat igaz. De ez esetben a bizottság nem véleményt mondott, hanem olyan korlátozást (tiltást) diktált, amely nem tartozik a jogkörébe. Mindezt úgy sikerült megakadályozni, hogy a főpolgármester leszólt: hohóóó, elvtik, ez kicsit meredek. Magyaroszágot liberális demokráciának beállítani mostani állapotában kicsit meredek feltételezés, jogállamnak szintúgy. "Valami van, de nem az igazi"-hogy klasszikust idézzek. Hogy Budapest szabad-e? Mitől? Gazdaságilag? Válasz: nem. Társadalmilag? válasz:nem. Ideológiailag? válasz: nem. Politikailag? válasz: nem. A világváros maszlagot pedig annyira felejteni kéne már, mert az cöcö a kiegyezés után keletkezett, és azóta sem teljesült óhaj-sóhaj, és nagyon sokan (közöttük én is) azt mondom: hál istennek. Jelenleg az EU hatodik legnagyobb városa Budapest, de az EU városai közül elsősorban Londont, másodsorban Párizst lehet világvárosként értelmezni, és ez nem is nagyon fog megváltozni. Közben inkább távol-kelet az a helyszín, ahol manapság világvárosok születnek...

Névtelen írta...

Azért elég fura demokráciafelfogásra vall, hogy a kádárista módra felülről leszóló főpolgármestert veszed védelmedbe, azt, aki utána ráadásul még alig kódoltam "célozgatott" is (kvázi fenyegetőzött, a sorok közt), hogy más oldalról meg fogja fúratni a döntést. Egy közösséget és a közösség érdekét leképző s azt érvényre jutattó testülettel szemben az egyszemélyi nyílt uralom megtestesülését már ugyan ne dícsőítsük pusztán azért, mert kétségbevonható álláspontunkkal az a demokrácia határmezsgyéjére tévedt személy azonosat mond.

Ha a bizottság álláspontod szerint törvénytelenül, a hatáskörét túllépve járt el, tessék bátran feljelentést tenni ellene - különben könnyen tenmagad is a bűnpártolás körébe esel. Ha egyszer törvénytelen szerinted, akkor ne egy blogban írogass ellene, a blog mindent kibír. Fordulj a felettes szervhez, a BM-hez, a rendőrséghez, az ügyészséghez, a médiához, a papíralapú sajtóhoz stb.

Bardóczi Sándor írta...

Nevenincs barátom,

utóbbi bejegyzésedben három dolgot nem értek.

1. Hol vettem én védelmembe azért a polgármester, hogy leszólt?

2. Honnan lehet tudni, hogy a bizottság egy közösség érdekét juttatta érvényre (hisz még csak arról sincs szó, hogy teljesen tiszta képviseleti demokráciáról beszéljünk, hiszen sokak pártlistán jutnak be és nem indivídumként + az adott témában nem láttam előzetes kutakodást, közvéleménykutatást, társadalmi párbeszédet arra vonatkozóan, hogy hogyan vélekedik erről a köz).

3. Miért gondolod, hogy a feljelentés hatásosabb egy írásnál, a bűnvádi eljárás a vitánál, párbeszédnél, egy papíralapú média hatásosabb a neten leközöltnél? Nem igazán érzem magamnak bűnrészesnek, miután én szóltam a jelenség ellen és nem hallgattam.

Azért elég fura demokráciafelfogásra vall, hogy a kádárista módra felülről leszóló főpolgármestert veszed védelmedbe, azt, aki utána ráadásul még alig kódoltam "célozgatott" is (kvázi fenyegetőzött, a sorok közt), hogy más oldalról meg fogja fúratni a döntést. Egy közösséget és a közösség érdekét leképző s azt érvényre jutattó testülettel szemben az egyszemélyi nyílt uralom megtestesülését már ugyan ne dícsőítsük pusztán azért, mert kétségbevonható álláspontunkkal az a demokrácia határmezsgyéjére tévedt személy azonosat mond.

Ha a bizottság álláspontod szerint törvénytelenül, a hatáskörét túllépve járt el, tessék bátran feljelentést tenni ellene - különben könnyen tenmagad is a bűnpártolás körébe esel. Ha egyszer törvénytelen szerinted, akkor ne egy blogban írogass ellene, a blog mindent kibír. Fordulj a felettes szervhez, a BM-hez, a rendőrséghez, az ügyészséghez, a médiához, a papíralapú sajtóhoz stb.

Névtelen írta...

Sziasztok,

olvatsatok Bogotáról? Ott minden hetes a hasonló ember-az-utcára:
Bogotában autómentes minden vasárnap: sok utcát lezárnak a gépjármű-forgalom elől. Ennek főpróbáját még 2000 februárjában tartották, amikor egy napra 350 négyzetkilométeres területen megtiltották az autók használatát (összehasonlításképpen: Budapest területe 525 négyzetkilométer — a Szerk.). „Ekkor 800 ezer személyautót hagytak otthon a tulajdonosaik, és másfél millióan ültek kerékpárra" — hangsúlyozta az előadó.

http://www.lelegzet.hu/archivum/2003/07/2814.hpp

Rendszeres olvasók